Kicsit újra gyereknek éreztük magunkat Mirkóval, a fotós kollégával. Gyerekeknek, akik egy titokzatos és rejtélyes épületet fedeznek fel. A rejtélyes épület az Opus 2010 fantázianevű Pécsi Konferencia- és Koncertközpont majdnem kész objektuma volt: a bokrétaavató ünnepségen járhattuk körbe a területet.
Rendes egyetemistákhoz méltóan alapvetően a nagyszínpadra szerettünk volna eljutni - ki tudja milyen sztárok fognak még ott zenélni – de annyira lázba hoztak minket a létesítmény más pontjai is (ezzel egyébként nem voltunk egyedül), hogy le is maradtunk a polgármester hivatalos köszöntőjéről. (De elfeledkeztünk a korábbi parkolási nehézségekről is, ahol egy nagyon kedves biztonsági őr, nagyon kedvesen igazított minket útba: „Nem tudom hova, de ide ne!”)
Lehet, hogy éppen a köszöntő alatt mászott fel Mirkó az egyik lépcső tetejére csendben és halkan (mint egy igazi kommandós) – gondolván nem szabad – hogy aztán kis idő múlva ugyanezt a helyszínt egy másik útvonalon közelítsük meg, magunkban mosolyogva korábbi balga izgatottságunkon.
Bizonytalanságunkat tovább növelte, hogy bedőltünk a tervezői húzásnak, a kicsit ferdén felállított oszlopok és tartó-falak pehelysúlyúnak és fél kézzel elmozdíthatónak tűntek. Nem is mertünk semminek sem nekitámaszkodni és az alagsori félhomályban is figyelnünk kellett hova lépünk.
A fenti világban egyik kedvenc helyünk a szintén ferde terasz volt. „Milyen jó lehet télen ezen szánkóval lecsúszni!”- adta meg sétánk alaphangját Mirkó túránk elején a távoli képek készítése közben. Aztán átszellemült arccal léptünk ki a tetőre (ahonnan a Zsolnay gyár egyik épülete és a havihegyi kápolna is látszik), ahol meg is lepődtem, mert rajtunk kívül mások is voltak ott. Ugyanis annyira magával ragadott, „beszippantott” az épület, Mirkóval űzött közös felfedező-játékunk hangulata, hogy eszembe se jutott, hogy mások is lehetnek körülöttünk.
Ahogy lesznek is remélhetőleg, koncerteken (zseniális hangszeres játékokon), vagy izgalmas konferenciákon az oldalsó átlátszó tetejű, világos és hatalmas termekben. Az épület már meg lesz hozzá. A szemléletváltás is elkezdődött: most a központot felépítő munkásokról sem feledkeztek meg a vezetők, az ünnepség résztvevőivel együtt egy babgulyásra, egy italra őket is vendégül látták.
Hazafelé még kívülről megcsodáltuk a Tudásközpontot és azon gondolkodtunk, hogy milyen lesz, ha szerkesztőségünk is az új kulturális városközpontba költözik.
Lassan halljuk már a 2010-es opusokat!?
KaSzabi
Utolsó kommentek