Mai arab költők műveit, s saját álmait jelenítette a kilenc tuniszi fiatal a cirkusz porondján. Mozdulataik lenyűgözően könnyedek voltak, szaltóikat, kötéllel, lógva, csavarva, tekerve, ugrálva, dőlve, táncolva bemutatott mozgássoraikat egy hagyományos értelemben vett cirkuszban külön-külön is tapssal jutalmazhatta volna a közönség. Álomszerűvé mégsem ettől, hanem a történetek elmesélési módjától vált az előadás, mégpedig olyannyira, hogy az arabul előadott versbetétekről a sátor előtt kiosztott fordítás nélkül is érezni lehetett, miről szólnak.

Valószerű

álmok ezek, negédes végkicsengések nélkül, nem, mintha történetet, hanem mintha ismerőseink történeteit láttuk volna viszont. A hét fiúból és két lányból álló csapat tagjai mozdulataikon túl maximum egy-egy kitüntetett szerepet jelképező ruhadarabot, kabátot használtak. A nézőtérre az élmény úgy hatott, hogy a néha erősödő, néha halkuló, néha megszűnő keleti muzsika mellett hallani lehetett, ahogy a sátoron keresztülfúj az esti szél.

Kirekesztés

- erről szólt az egyik első jelenet. A segítő nem mindig nyeri el méltó jutalmát, van, hogy az is ellene fordul, akit óvni igyekezett a többiek bántásaitól. Egy másik képben a csónakkal suhanó alakot fosztják meg mindenétől, s kötik gúzsba.

Kiszolgáltatottság

mely hol a megkötözöttet, hol annak őrét fojtogatja, a bábként forgatott testek tehetetlensége és hatalma egy jelenetben. A függés egymástól, a másik pillantásától vagy éppen karjától, amibe kapaszkodva csüngenek a magasban.

Szeretet

mint az egymásba gabalyodás szó szerint, indaként fonódva egymásra, egymásba. A magasra jutáshoz is mások kellenek – az egyik képben a lány a fiú karjain, mint lépcsőkön lépkedve jut magasabbra, hogy aztán, mint más jelentekben, a szeretet és gyengédség tárgyát rezzenéstelen arccal hajítsák el, mint egy megunt kacatot.

Közös álmok

ezek, nem volt olyan, ami csak a távoli Tunéziában lehetne jelen. S nem túl rózsás álmok ezek, de talán, ha odafigyelünk rájuk, megváltoztathatók. Ahogy az utolsó nézőtérre kiabált szöveg, Balkasem Marzougui verse szólt:

„Ha megtehetném,

Hogy időm hajnalán elkezdjem

Életemet törékenységemtől megtisztítani,

Visszaadnám szívemnek testét,

Hogy megújuljon emberségem.”

Sarkha című előadás

Tunéziai költemények Laurence Levasseur válogatásában

Cirkusz- és Utcaszínház Fesztivál

2010. július 18.

Pécs