Kislánykorában sok mindent gyűjt az ember. Szalvétát, matricát, naptárat, zárjegyet, metró jegyet mindenféle vicik-vackot, amiket, mint értékes kincseket lehet rendezgetni, cserélgetni. Az én unokahúgom 13 éves és bélyegeket gyűjt. Gondoltam, meglepem és veszek neki az EKF tiszteletére kiadott pécsi bélyegekből. Ezért elmentem a nagypostára (a legeslegnagyobbra Baranyában), vagy ahogy itt Pécsett emlegetik a Postapalotába.
Ez már magában is külön élmény,mert csodaszép épület. Olyan, mint a cifra palota csak postában, még az ablaka is zöld. A tetején szép színes Zsolnay cserép és a homlokzatán angyalkák tartják a magyar címert. A bélyegív maga élőben még sokkal szebb, mint a képen.
Ezért nem is volt szívem darabokban megvenni, habár így egyben nem mondhatnám hallgató barátnak az árát. De arra gondoltam, ha évek múlva igazán sokat fog érni, akkor ez talán még befektetésnek is jól lehet. Nem is beszélve arról a nagy barna csillogó szempárról, ami rám szegeződött mikor átnyújtottam neki. Sokáig csak néztük csöndben. Aztán elkezdett kérdezgetni , én meg elmeséltem neki… Hogy az ott a legnagyobb dzsámi, ami most már katolikus templom meg a Korház téri, amihez minaret is tartozik. Ez azért fontos, mert onnan kiabálták ki az imát. Ezt nagyon viccesnek találta.
Aztán azt kérdezte: „Azok ott lakatok?”. Igen, lakatok, a szerelmesek teszik fel aztán a kulcsot jó messzire dobják, hogy szerelmük örökké tartson. „Neked is van?” – kérdezte. „Igen van.” - mondtam. Ez tetszett neki.
„És ez itt milyen szobor?” – kérdezte. Nem szobor, kút. Assisi szent Ferenc a galambokat itatja a belvárosban. Megnyugodott, hogy valakinek a galambokra is mindig van gondja.
„Nézd csak, ő meg itt Zsolnay Vilmos. Nektek is van otthon Zsolnay tányérotok, azok is az ő gyárában készültek.” Így ültünk sokáig a padlón ketten. Aztán megígértem neki, hogy ha nyár lesz és jó idő mindent megmutatok neki a bélyegekről.
Weintraut Mária
Utolsó kommentek