Végre-végre egy esemény, ami nem egy sötétöltönyös bevonulásával, lagymatag felkonferálással kezdődött, hanem Kodállyal. Pannon Volán Zrt. Bartók Béla Férfikar ugyanis rögtön rázendített a Husztra. Mint Proustra a citromos madeleine, úgy hatott rám -hiszen hosszú évek óta csak könnyűzenén, petőfirádión élek (tényleg, tette fel a kérdést Buba: miért nincs könnyűzenei nagykövete az EKF-nek?)- ez a dal. (Ó, a boldog kórista éveim!) Olyan erőt adott pár percben a férfikórus fantasztikus hangja, hogy gond nélkül átvészeltük szürkeöltönyös polgármesterünk beszédét. Tapsvihar persze csak Bárdos Dana-danája után tört ki ( Ó, boldog '97-es Balatonfüredi kórustalálkozó!).
A terepet a kitartó tapsvihar ellenére is átvette a zenekar. Elsőként a Tisztán és Izoldából az Előjáték Izolda szerelmi halálára részt hallhattuk. Az opera nem egyszerű műfaj. Volt énektanárom okosan szerettette meg velünk: soha nem mesélte el a történetet a darabok előtt, a szemünket lecsukva kellett álmodoznunk arról, miről szólhat a mű. Legtöbbször ki is találtuk. Olyan információkat később tudtunk meg, mint hogy „nincs még egy mű, amely ennyi fokozás, emelkedés és emelkedettség közepette ennyi feloldatlansággal párosuljon” - merthogy ez állt a Trisztán és Izolda-részletről a morgós néniktől kapott programfüzetben.
A ma este játszó zenekarnál nem igazán fenyegetett az a veszély, hogy valaki félrehúzza a vonót (Ó, boldog csellista éveim!), vagy rosszkor fújja meg a trombitát. A szemlecsukós módszer ma este tökéletesen működött, a választott darabok (Wagner Siegfried-idillje és Bartók legeslegjobb munkája, A kékszakállú herceg vára) pedig katartikus élményt nyújtottak a közönségnek.
Anda Zsófi
Utolsó kommentek