És kétezer-tíz, szó szerint is, merthogy ennyi hagyományos módon megírt piros hímes tojást láthattak azok, akik húsvét hétfő délelőttjén ellátogattak a Dómmúzeumba.
Az alsó szinten egy nagy szalmakör volt a fészek, amin a megszámlálhatatlanul sok (bár a leírásból tudjuk: kétezer-tíz) piros, fehérrel megírt tojás feküdt – kivéve egyetlen több színnel festettet, amit a kör közepére tettek.
A rendhagyó tárlatra sokan voltak kíváncsiak, köztük Mayer Mihály megyéspüspök is (jegyzem meg: a hímestojás az egyházi szimbolika szerint a sírjából feltámadó Krisztust jelképezi). A legtöbben nézelődtek, fotóztak, néhányan még egy-egy ujjal hozzá is mertek nyúlni a tojásokhoz, amik egyébként feladták a leckét: az ember hol a sok-sok darabra figyelt és ámult, hol egy-egy tojás mintájára fokuszált és azt nézte meg alaposan.
Az összes tojást egytől egyig Mosonyi Éva tojásíró népi iparművész készítette, aki azt is elmondta, hogy aki ezt a csak mára, csak két órásnyira tervezett tárlatot kihagyta ma, nem valószínű, hogy a közeljövőben ennyi hímestojását láthathatja egy helyen, hacsak nem látogatja meg az iparművész garázsát – hétköznapokon ugyanis ott rejtik el őket.
2010 hímes tojás - Dómmúzeum, április 5. 10-12
Utolsó kommentek