Sokszínűség, multikulturális, programok – ez a három szó fémjelzi a mai, Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán tartott sajtótájékoztatót. És három vallás: a keresztény, a zsidó és a muszlim jellemezte és jellemzi Pécs városát – ahogy arról a megnyitón szó is esett. A mai nap volt a „Nyitott templomok” napja, melyen 3 három világvallás legnagyobb pécsi színterei nyitották meg ajtajaikat az érdeklődők előtt.
A sokrétűség jegyében a Cella Septichorában kiállítás nyílt, Kelle Antal tárlatának címe „Mű a Szentföldről; hamarosan pedig a Művészetek és Irodalom Háza szervezésében megkezdődik az „Utazás a török félhold körül” című program-sorozat.
Az esemény a Jakováli Hasszán dzsámi kertjében zajlott, mondhatni, ideális körülmények között. Mint azt Bardi Teréziától, a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága tudományos igazgatóhelyettesétől megtudtuk, a dzsámit a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága felújította: kívülről is látszik, hogy kicserélték a tetejét (korábban beázott), és felújították a belső teret, valamint a kertet is. Utóbbiról nekem a muszlim középkori kertek adaptációi jutottak eszembe, hiszen annak ellenére, hogy a kis kertet egy pici kőfal választja el a volt megyei kórház udvarától, önálló egységet alkot, a közepére a középkori vallásos kertek ihletésére egy csobogót tettek, körötte rózsákkal és citromfákkal. Az épület belső tere bámulatos megújuláson ment keresztül: az új és a régi arab nyelvű feliratok harmóniában töltik be a teret, melynek szakrális sugárzása mit sem fakult. A felújítás egyébként 18 millióba került.
Benéztünk az épületbe, s közben megtudtuk, hogy a minaret felújításáról még nem döntöttek: a toronyba évek óta nem lehet felmenni, mert életveszélyes. Kiderült, hogy ez nem a lépcsőkre, hanem a körerkélyre vonatkozik. Az egrihez viszonyítva ráadásul ez a minaret sokkal karcsúbb és keskenyebb, így magukat a lépcsőket sem lenne lehetséges megerősíteni – vagyis a körerkély felújításának ellenére sem lesz soha alkalmas arra, hogy turisták tömegei tekintsenek szét a tetejéről.
A muszlim vonalhoz tartozik még, hogy május 22-én nyílik egy kiállítás is a Jakováli Hasszán dzsámiban Allah útján címmel, mely az e vallásúak mindennapjait mutatja be – mindezt a Jakováli Hasszán pasáról szóló könyv bemutatójával egybekötve.
Harka Éva
Utolsó kommentek